4.~Karácsony~

*Meghan szemszöge*

A délután további részét a szobámba töltöttem. 

Nem arról volt szó, hogy nem akartam összefutni Harryvel, hanem arról, hogy amúgy sem volt kedvem a "családommal" lenni. 

Pedig Karácsony van. A szeretet ünnepe.

Vicces...

Pont ezekben a napokban nem érzek egy csöppnyi szeretet sem. Főleg Harry reggeli jelenete után nem.

Gondolkoztam a Niallel történteken is, de valamiért úgy éreztem, hogy jobb volt, hogy Harry váratlanul megjelent és megakadályozta, hogy történjen bármi is. Fogalmam sincs arról, hogy miért érzem ezt így, hiszen Niall olyan más. Más mint Harry, Apa vagy Anne. Ő az egyetlen aki elbír viselni ezen a pokoli helyen, és ő az egyetlen aki meghallgat és nem ítél el.

Persze ott volt még nekem anya. Ezerszer próbáltam hívni azóta, amióta hazaértem, de mindig sikertelenül.

Pedig most szükségem lett volna rá. Szükségem lett volna a tanácsaira, arra, hogy meghallgasson. De úgy néz ki, hogy még pár napig magamban kell tartanom azt, amit gondolok.

Unottan kaptam a fejem az órám felé, ami két órát mutatott. 

Farkas éhes voltam és már elég hangosan korgott a gyomrom. Már rég megbántam, hogy nem mentem le ebédelni amikor apa hívott..

De most erőt véve magamon, kikukucskáltam az ajtón. Tiszta volt a levegő.

Nyugodt léptekkel indultam meg a konyha felé, de kicsit féltem attól, hogy hirtelen Harrybe ütközök. Nem akartam látni. Már a gondolatától is felfordult a gyomrom. De szerintem minden okom meg volt rá, hogy így viszonyuljak hozzá.

Azt hittem, hogy az nélkül megúsztam a táplálék utáni vadászatomat, hogy összefutottam volna bármelyik lakótársammal. De amikor megpillantottam a konyhában kávézgató Annet, rájöttem, hogy mégsem így történt.

Unottan mormogtam neki egy köszönés féleséget, majd megindultam a hűtő felé. 

Előbányásztam egy nagy üveg Nutellát és a kezem közé kaparintottam egy kanalat, majd leültem az egyik székre. Direkt olyan helyen helyeztem kényelemben, magamat ami messze esik Annetől.

Pár percig csak csöndben csináltuk a saját dolgunkat, majd Anne felém fordult.

- Figyelj Meghan. Van már ruhád a bálra? Mert ha nincs, akkor elmehetnénk Londonba venni neked egyet.-mosolygott rám 100wattosan.

Abban a pillanatban úgy félrenyeltem a nutellát, hogy több percig tartó köhögésbe kezdtem. Már ennyire köhögtem, hogy a szemeim tele lettek könnyel, aztán végre abbamaradt és Annere néztem.

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan?! Nem megyek veled vásárolgatni. Nem vagy se az anyám, se a legjobb barátnőm!-förmedtem rá, majd nagy léptekkel megindultam a szobám felé.

Mégis mit hisz ez magáról?! Azt hiszi, hogy a szeretetemet meg lehet venni egy méregdrága báli ruhával?!

Cöhh..ez még viccnek is rossz.

Hatalmas puffanással dőltem rá az ágyamra, majd úgy éreztem mintha rezegni. És nem is tévedtem.

Gyorsan a telefonom után kaptam, amin anya mosolygós képe villogott, és rettentő gyorsasággal elfogadtam a hívást.

- Szia kicsim! Gyere le, elmegyünk egyet vásárolni! Ahogy ismerlek még senkinek sem vettél semmit-mondta boldogan.

Mit keres itt anya?! Egyáltalán, hogy kerül Londonba?!

Nem mondtam semmi anyának, csak rohanni kezdtem lefelé a lépcsőn, majd amikor megláttam a kocsinak támaszkodó édesanyámat, a karjaiba vetettem magam.

- Te meg mit keresel itt?-kérdeztem tőle meglepetten, mire ő elmosolyodott.

- Londonba volt ma konferenciának, ezért úgy gondoltam, hogy csak egy későbbi géppel indulok vissza New Yorkba. Így együtt tölthetjük ez időt-simított végig a hajamon, majd ismét magához húzott.

Én nem mondtam semmit, csak mosolyogtam anya mellkasába. Annyira örültem neki, hogy itt van. Hiszen annyi mindent akartam neki mesélni. És az együtt töltött idő is nagyon hiányzott.

- Na indulhatunk?

- Persze-vágtam rá, majd meg is indultunk London felé.

Több órán át mentünk üzletről-üzletre anyával, de Harrynek még mindig nem sikerült ajándékot vennem.
- Ez reménytelen.-sóhajtottam nagyot, majd leültem egy padra.
Kétségbeesetten anyára néztem, de ő sem tudott jó ötlettel szolgálni.
- Gyere. Üljünk be ebédelni, aztán folytatjuk a keresést.Amúgy is úgy érzem, hogy van mesélnivalód.-mosolygott rám, majd a kezét nyújtva felém, felrántott a padról.
Már vagy fél órája mesélhettem anyának, teli szájjal, amikor a végére értem a sztorinak.
Ő csak nézett rám és egy meglehetősen fura mosoly díszelgett az arcán. Sosem láttam még így mosolyogni és akaratlanul is kirázott a hideg tőle.
- Anya, mi ez a mosoly?-kérdeztem tőle kissé félve.
- Jajj Meghan. Mindig is olyan vak voltál.-rázta a fejét nevetve.
Mi? Miért lettem volna mindig is vak?
- Ezt meg, hogy érted?!-kérdeztem tőle kissé felháborodva.
- Nem veszed észre ami nyilvánvalóan teljesen egyértelmű. De ez igazából annyira nem is nagy baj. A legnagyobb baj az, hogy nem ismered be a saját érzéseidet.-mondta nekem, de továbbra is csak mosolygott.
Micsoda?! Ő meg miről beszél? Hiszen csak a Harry-Niall drámáról meséltem neki és arról, hogy mennyire megkedveltem Niallt. Vagyis beismertem azt, hogy tényleg kedvelem őt. Sőt barátilag nagyon szeretem.
- Mi?! Most meg mire gondolsz?-kérdeztem tőle tanácstalanul.
- Majd rájössz.-mondta egy kisebb sóhaj kíséretében.
Tanácstalanul néztem anyára, majd közöltem vele, hogy most inkább kimennék a mosdóba.
Azonban, amikor nagy lendülettel kitoltam a székemet valaki megbotlott benne és magával rántva egyszerre zuhantunk a földre.
- Ááu.-nyöszörögtem, amikor megéreztem a fiú súlyát magamon.


- Jól vagy?-kérdezte tőlem, amikor nagy nehézségek árán felsegített a földről.
Amikor ránéztem a meglehetősen ismerősnek tűnő fiúra, akaratlanul is felnevettem.
- Bocsi, az én hibám.-mondtam neki, amit ő csak egy mosollyal nyugtázott.
- De én estem rád-ellenkezett tovább.
Nem mondtam semmit csak kuncogva néztem a fiúra, majd megrázva a fejemet közöltem vele, hogy semmi gond.
- Amúgy Louis vagyok-nyújtotta felém a kezét, mire bennem megállt az ütő.
Louis?! Harry legjobb barátja Louis?! Úr isten! Miket mesélhetett neki rólam Harry..
Nem akartam leleplezni azt, hogy ki vagyok, ezért tanácstalanul bámultam magam elé.
- Meghan?! Hé!- kiabálta nekem egy ismerős hang.
Egyből a hang irányába kaptam a fejem és mosolyogva az integető Niallre néztem.
Aztán amire eljutott az agyamig, hogy pont most árultam el magam, gyorsan Louis felé kaptam a fejemet.
Nem lepődtem meg, hogy kidüledt szemekkel bámult rám. Nézése szinte lyukat égetett a bőrömbe és kétségbeesve Niallre pillantottam, aki szerencsére vette az adást és nagy léptekkel megindult felénk.
- Látom megismertétek egymást-karolta át Louis vállát, aki még mindig szüntelenül bámult engem.
- Te vagy AZ a Meghan?-kérdezte tőlem.
- Aha. Szia. Meghan Chase.-nyújtottam felé most én a kezemet.
Tétovázott egy kicsit, majd miközben felnevetett kezet rázott velem.
Niall ajkait egy megkönyebbült sóhaj hagyta el, nekem pedig egy hatalmas kő esett le a szívemről.
- Bocsi, csak másra számítottam-mosolygott felszabadulva Louis.
Én csak megrántottam a vállamat, majd a hirtelen mellettem termő anyámra néztem.
Anya furán forgatni kezdte a szemeit és fogalmam sem volt, hogy miért csinálja ezt, aztán leesett.
- Óh. Fiúk ő itt az anyukám.-mutatom rá anyára.
- Anya, ő itt Niall és Louis.-mutattam most a két mosolygós fiúra.
- Szólitsatok csak Sophinak-legyintett anya, majd megölelte(?) a két fiút, akiket láthatólag nem zavart anya gesztusa.
- Öööö nincs kedvetek velünk tartani? Megyünk bowlingozni- kérdezte Louis egy sármos mosoly kíséretében.
Nem is tudom, hogy volt-e kedvem velük tartani vagy sem. Nem tudtam, hogy a Niallel történtek után, hogyan kellene viselkednem a közelében. Szerencsére nem nekem kellett elutasítanom az ajánlatot, amiért hálás vagyok anyának.
- Szívesen mennénk, de ennek a lánynak még szüksége van egy báli ruhára.-bökött felém anya.
Helyeslően bólogatni kezdtem, mire a fiúk sóhajtva felénk néztek.
- Akkor majd találkozunk. Örülök, hogy megismertelek Meghan-mosolygott rám Louis.
Niall csak szomorú, alig látható mosollyal köszönt el, majd anyával megindultunk az egyik üzlet felé.
- Aranyossak ezek a fiúk-mondta nekem, miközben a báli ruhák között vállogattunk.
Én nem mondtam semmit, csak unottan nézegettem a habos-babos ruhákat.
Pedig annyira örültem annak, hogy végre elmehetek egy olyan igazi "hercegnős" bálra. Gyönyörű ruha, haj, smink..
Minden tökéletes lenne. De valamiért nem vártam a bál napját. És talán azért nem, mert mostmár nem voltam teljesen biztos abban, hogy jó ötlet lenne Niallel menni..
A gondolataimból anya zökkentett ki, amikor a kezembe nyomott egy tonna ruhát, hogy menjek el őket felpróbálni.
Már vagy a századik ruhát rángattam magamra, és már nagyon untam az egészet, amikor megpillantottam magamat a tükörben.
A gyönyörű fehér ruha szinte engem is gyönyörű tett. Ámulva és bámulva forogtam jobbra-balra a tükör előtt, majd megkönnyebbülten álltam meg előtte.
- Tökéletes.-suttogtam magamnak, majd anyára néztem.
Könnyes szemekkel bámult rám.
- Anya, mi a baj?-kérdeztem tőle enyhe aggódásal a hangomban.
- Semmi, csak egyszerűen gyönyörű vagy.-mondta, miközben letörölt egy könnycseppet az arcáról.
Mosolyogva néztem rá, majd átöleltem. Pár percig csak öleltük egymást, aztán anya eltávolodott tőlem és a szemembe nézett.
- Akkor megvesszük?-kérdezte tőlem nagy mosollyal.
Én csak bólintottam egyet, majd visszamásztam a próbafülkébe és lehámosztam magamról a fehér ruhát.
Észre se vettem és eléggé elrepült az idő. Az utcák már eléggé kihaltak, a Hold pedig erős fénnyel ragyogott. Mosolyogva és nevetve sétàltunk végig az utcán anyával, miközben egymás szavába vágva konstáltuk, hogy milyen unalmas és fárasztó volt a ruhaválasztás, de megérte az a pár óra szenvedés. És amúgy is milyen gyönyörű.
Anya éppen kérdezett tőlem valamit, de nekem megakadt a szemem egy kirakaton. Csak bámultam az üveg mögött elhelyezkedő gyönyörű dologra és egyből Harry mosolygós arca tárult elém. Gyors léptekkel megindultam az üzlet felé, de anya utánam szólt.
- Meghan?! Hahó!-szólt nekem, majd egyből megfordultam a tengelyem körül és ránéztem.
- Mi történt kicsim?-kérdezte tőlem, miközben megindult felém.
- Én csak, csak megtaláltam a tökéletes ajándékot Harrynek.-dadogtam össze-vissza és magam sem értettem, hogy miért akarok pont neki ajándékot venni. Hiszen ki nem állhatjuk egymást.
Azonban anya csak mosolygott rám, amit én a legkevésbé sem értettem.
- Akkor vegyük meg!-mondta örömteli hangon.
Hazafelé egész uton,a kezembe szorongattam Harry ajándékát, miközben a rádióból üvöltöttek a Karácsonyi dalok.
Anyával néha-néha mi is együtt énekeltünk a rádióval és teljesen elárasztott a Karácsonyi hangulat. Aztán hirtelen lefékeztünk az ismerős ház előtt. Szomorúan néztem rá, majd egy hatalmas öleléssel elbúcsúztam tőle és kimásztam a kocsiból. Nagy nehezen kiszedtem az összes csomagot, majd megindultam a bejárati ajtó felé, de amikor kinyitottam volna, valaki megelözőtt és szúros szemekkel rámnézett.
- Meghan te meg hol.....-emelte fel apa hangját, de hirtelen megakadt valamin a szeme.
- Sophie?-kérdezte visszafolytott hangon,mire én gyorsan hátrakaptam a fejemet.
Anya éppen mögöttem állt és miközben bicentett egyet apának, felém nyújtott egy dobozt.
Harry ajándéka..
Fu, majdnem ott felejtettem.
Gyorsan kikaptam anya kezéből a csomagot, majd kettesben hagyva őket beslisszantam apa mellett a házba. Egyből megcsapták az orromat a finom Karácsonyi illatok, majd gyorsan felsiettem a szobámba, hogy letegyem a nehéz csomagokat.
Kibányásztam a Karácsonyi ajándékokat amiket apának és Annek szántam, majd alig fél óra múlva lesiettem a lépcsőn(immáron szép, olyan "karàcsony van" ruhában), majd nagy mosollyal az arcomon tapasztaltam, hogy anya is ott ül az asztalnál.
Talán apa újra beleszeret anyába és minden olyan lesz mint régen.
Bàrcsak...
Mosolyogva indultam meg az asztal felé, ahol mindenki helyet foglalt. Úgy gondoltam, hogy mivel mégiscsak szenteste van, nem leszek goromba és minden kis erőmmel azon leszek, hogy senkivel se legyek bunkó.
Ígyhát egyből Anne felé indultam a kis csomagomal és mosolyogva ránéztem.
- Boldog Karácsonyt Anne-nyújtottam felé az arany csomagolással díszített csomagot.
Anne csak meglepetten bámult rám, de aztán mosoly kúszott az arcára és izgatottan bontani kezdte a kis csomagot.
Láttam apa arcán, hogy nagyon feszült volt, és szerintem magában azért imádkozott, hogy ne valami bántó dolgok ajándékozzak az ő szerelmének...
Azonban amikor Anne kihalászta a csomagból a gyönyörű gyémánt nyaklánct, láttam rajta, hogy megkönnyebbült. Anne pedig könnyes szemekkel nézett fel rám.
- A hópehelybálra-mondtam neki mosolyogva, mivel ő már percek óta nem mondott semmit csak bámult rám.
Aztán hirtelen felállt erősen magához húzott. És most az egyszer nem bántam, hogy ezt tette, sőt én is viszonoztam az ölelést.
- Köszönöm Meghan. Ez egyszerűen gyönyörű-mosolygott rám, mikor elengedtük egymást.
Aztán mindenki közölte velem, hogy hagyjam az ajándékozást vacsora utánra, mert már mindenki farkas éhes.
Úgyhogy elhelyezkedtem Harryvel szemben. Ő csak büszkén mosolygott rám, és szinte biztos voltam benne, hogy ezt azért teszi, mert végre kedves voltam az anyukájával.
És aztán olyan történt amire én sem számítottam.
Visszamosolyogtam Harryre, aki látszólag meglepődött a dolgon, de aztán egy még nagyobb mosoly kúszott az arcára, aminek láttán akaratlanul is görcsbe rándult a gyomrom.
Mi a fene ütött belém?!
Gyorsan elkaptam a fejemet és mély beszélgetésbe kezdtem a felnőtekkel.
Miközben vacsoráztunk rengetegett nevettünk a viccesnél, viccesebb sztorikon, és meglehetősen jól éreztem magamat.
Harry percenként rámnézett, aminek hatására vörös színekben pompázott az arcom.
Talán mégis kedvel engem és végre lehetünk normális "testvéri" viszonyban.
Harry éppen belekezdett egy újabb turnérs sztoriba, amikor hirtelen csengettek.
Én természetesen felajánlottam, hogy kinyitom azt ajtót, de Harry megelőzött.
- Hagyd, majd én-mosolygott rám, majd elindult a bejárati ajtó felé.
Alig pár perc múlva felszabadult nevetés és örjöngés árasztotta el a házat és akaratlanul is felálltam az asztaltól.
Készültem megindulni a folyosó felé, hogy kilessek, de hirtelen belépett a helyiségbe négy másik fiú is.
Egyből felismertem Niallt és Louist, akik úgy vigyorogtak mint a vadalma.
Mosolyogva köszöntem nekik, mire Louis nevetve magához ölelt, majd Niall lépett elém.
- Boldog Karácsonyt-nézett mélyen a szemembe, miközben felém nyújtott egy aprócska csomagot, majd egy puszit nyomott az arcomra, miközben enyhén átölelte a derekamat.
Akaratlanul is kirázott a hideg, de végül ki tudtam nyögni egy "köszönöm"-őt.
Harry árgus szemekkel figyelte a lezajló jeleneteket és úgy éreztem, hogy egy kicsit elkomorodik az arca, de végül bemutatott a maradék két fiúnak is. Anne közben megterített az új vendégeknek is, aminek következtében én Louis és Niall közé kerültem.
Aztán két csoportra oszlott a társaság. Voltunk MI és voltak a felnőttek, akik többbnyire a politikáról és a gazdasági helyzetről cseverésztek.
Én pedig boldogan hallgattam a One Direction Top Tíz legcikibb sztoriját.
- Aztán a nő közölte velem, hogy nem vihetem haza a pandát, úgyhogy visszavittem a ketrecébe-fejezte be Niall szomorún, mire én annyira nevettem, hogy a mellkasára támasztottam a fejemet.
Aztán Niall átkarolta a vállamat, és egy apró puszit nyomott a homlokomra. Hirtelen nagy csönd lett körülöttem és már csak anyáék beszélgetését lehetett hallani, ami éppen a gyereknevelésről szólt.
Gyorsan vissza helyezkedtem a rendes helyzetemben, de mire észbe kaptam Harry furcsa tekintettel nézett rám, majd hihetetlen gyorsasággal felugrott az asztaltól és csörtetni kezdett a szobája felé. A fiúkkal csak némám néztünk utána és egyikünk sem tudta, hogy mi a franc üthetett belé. Pár percig csak csöndben bámultunk egymásra, majd Louis kitolta a székét és felállni készült.
- Azt hiszem beszélek vele-mondta, de én enyhén megfogtam a kezét és visszarántottam ülő helyzetbe.
- Hagyd majd én. Végülis én vagyok a testvére vagy mi a szösz.-mondtam neki, majd távoztam is az asztaltól.
A szemem sarkából még láttam, hogy Niall próbál megindulni utánam, de Liam egy fejrázással közli vele, hogy nem jó ötlet.
Halkan szedtem a lépcsőfokokat felfelé, majd megálltam Harry szobája előtt és kopog mi készültem, de hirtelen eszembe jutott valami.
Gyorsan átrohantam a szobámba és előhalásztam Harry ajándékát a táskámból, majd azzal a kezemben kopogtam be hozzá.
Nem jött válasz, ezért újra próbálkoztam, de akkor sem jártam sok sikerrel.Még párszor elismételtem ezt a folyamatot, majd nagyon meguntam és benyitottam az ajtón.
Harry szobájában sötétség honolt. Egyedül az éjjeli lámpa fénye pislákolt, ami pont megvilágitotta Harry arcát, aki az ágyán ült és fátyolos tekintettel meredt maga elé.
- Harry mi...-akartam elkezdeni a mondandómat, miközben egy fél lépést beljebb léptem a szobába, de Harry szavai megállásra késztettek.
- Utállak.-mondta nekem alig hallhatóan.
Értetlenül bámultam rá, és éreztem, hogy szemeimbe maró folyadék gyűlik.
- Utálod az anyámat? Oké ezt megértem. Nem repesel attól, hogy velünk kell laknod? Oké, még ezt is megértem. De azt, hogy elcsábítod és az orránál fogva vezeted az egyik legjobb barátomat, azt nem értem meg! És a tudod mi a legundorítóbb benned?! Az, hogy mindenkivel elhiheted azt, hogy van benned bármi szerethető is! Pedig nincs! Egy icike picike szerethető dolog sincs benned! Te vagy a legutálatosabb ember akivel valaha is találkoztam!-üvöltött nekem, mire nekem ezernyi könnycsepp távozott a szememből. A torkomban egyre nagyobb gombóc keletkezett és már nyelni is alig bírtam. Az ajkaimat marta a sós folyadék, a könnyeimtől, pedig alig láttam. Csak bámultam Harryre és a szavai egyre hangosabban visszhangzottak a fejemben. Nem akartam sírni Harry előtt. Nem akartam azt, hogy lássa, hogy fájdalmat okoz nekem. De valami hatalmas fájdalom nyílalt belém, ami ellen semmit sem tudtam tenni. Azt hittem, hogy azon nyomban összeesek a fájdalomtól, de mielőtt ez bekövetkezett volna Harry felé fordítottam a fejemet.
- Boldog Karácsonyt!-ordítottam neki, amennyire csak tudtam, majd hatalmas erővel hozzávágtam az ajándékát.
Fogalmam sincs, hogy-hogy volt erőm átsétálni a szobámba az nélkül, hogy összeesnék, de végül sikerült.
Összegörnyedve rogytam le az ágyamra, és keserves zokogásba kezdtem. Nem akartam sírni. Sőt utáltam sírni!
De úgy szakadt ki belőlem minden, hogy nem tudtam megállítani.
Aztán hirtelen nyílt az ajtón és hallottam, hogy valaki a nevemet ismételgeti. Próbáltam felismerni a hangját, de nem ment. A fiú hirtelen magához ölelt és azonnal felismertem az illatát. Szorossan magamhoz húztam, de aztán hirtelen akkoràt toltam rajta, hogy leesett az ágyról.
- Tűnj innen.-sziszegtem a fogaim között.
Niall csak bámult rám és ismét megindult felém, de nem hagytam.
- Tűnj már innen!-ordítottam neki.
Tengerkék szemei könnycseppekkel teltek meg, majd hátat fordítva nekem megindult az ajtó felé.
És akkor jutott el a tudatomig, hogy mit is mondtam neki.
- Ne Niall! Várj!-szóltam utána, de már mindhiába. Az ajtóm hatalmas erővel becsapódott és egyedül maradtam.
Zokogva görnyedtem össze az ágyon, majd magamra próbáltam rántani a takarómat, hogy elbújjak a külvilág elől, de hirtelen megakadt valami a kezemben.
A könnyeim mögül nézegettem Niall ajándékát, majd ki bontottam az apró csomagot.
Pár percel később egy karkötőt szorongattam a kezemben, amin egy gyönyörű angyal díszelgett, és egy táblácska amire a következő szavak voltak gyönyörű betűkkel vésve:

" Hogy mindig vigyázni tudjak rád. Még a pokolban is."

Amikor végigfutottak a szemeim a sorokon még őrjitőb zokogásba kezdtem.
Egyedül maradtam. Még azt az embert is elüldöztem magamtól, aki sosem ártott nekem. Aki próbált boldogságot csempészni a mostani életembe..
Teljesen egyedül maradtam. Már nincs senkim. Már senki sem szeret...












Ez lenne az új rész!:)
Sajnálom, hogy csak most húztam és nem is a legjobb minőségű, de nem jó a gépem és 1 hétig még nem is lesz jó.:(
Szóval csak ilyen SEMMILYEN fejezettel tudok neked szolgálni és nagyon-nagyon sajnálom.:(
De csak miatattok telefonról bepötyögtem az egészet és úgy érzem, hogy percek kérdése és leszakadnak az ujjaim...:|
De lényeg a lényeg itt az új rész!:)
Csak akkor fogok új részt hozni, ha veszítek a fáradságot és komizztok!:)
Bárki komizhat és biztonsági kód sem kell!
És ha nem komiztok elegen, akkor sajnos hiábavalónak tartom, hogy írjak.:(
Na de XoXo!:*