16.~Félek, hogy nem tudok olyan lenni, mint ő. Nem tudok Harry Styles lenni.~

*Meghan szemszöge*

A szívem egyre hevesebben vert, ahogy éreztem Niall fel-le mozgó mellkasát, miközben teljesen nekifeszült a hátamnak és átkarolva a derekamat erősen húzott magához. Mintha attól tartott volna, hogy hirtelen fogom magam és elsétálok, pedig ilyesmi mégcsak meg sem fordult a fejemben. Nem akartam itt hagyni, nem akartam kisétálni ebből a rózsaszín ködből a rideg, fájó világba. Niall mellett mindig valamiféle nyugalmat éreztem, valami olyan nyugalmat, ami mindenféle fájdalomtól megvédhet.
- Tetszik?-szakított ki az ír fiú hangja a gondolataimból, miközben a vállamra hajtotta a fejét.
Csillogó szemekkel néztem végig az előttem szikrázó párizsi fényeken, miközben kissé kijjebb hajoltam az Eiffel torony korlátján, s magamba szívtam a friss, késő esti levegőt.
- Hát...csak tériszonyom van.-mondtam kétségbeesett hangon, aminek hatására a mögöttem álló fiú mellkasa gyorsabb ütemet vett fel, valószínűleg a szívének dobogása miatt.
- Mi?! Meghan ezt miért nem miattad az előtt, mielőtt feljöttünk?!-emelte fel Niall a hangját aggódóan, s hátrébb húzott a korláttól, miközben még erősebben fonta körém karjait.
- Hé Niall! Csak vicceltem!-néztem nyugtatóan aggódással teli szemeibe.
Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a fiú torkából, majd megrázva a fejét közölte velem, hogy hihetetlen vagyok.
Azonban koránt sem nyugtatott meg Niall furcsa tekintete és kissé erőltetett mozdulatai.
- Niall mi a baj?-kérdeztem, miközben magam felé fordítottam kitörni készülő könnyektől csillogó tekintetét.
- Én csak...félek.- mondta Niall szagatott, elhalt hangon.
Furcsán kémleltem gyönyörű írisz színben tündöklő szemeit, s próbáltam kideríteni, hogy vajon mire is gondolhat a szőke fiú.
- Mitől félsz?-kérdeztem tőle egy kissé eltávolodva teste melegétől.
- Attól, hogy nem tudok Harry lenni...-mondta nekem, majd engem megkerülve egy nagy levegőt véve nekidőlt a korlátnak.
Kíváncsi tekintettel néztem végig Niall hátán, ahogy fejét fogva görnyedt neki a vasszerkezetnek.
-Tudod mindig Harry volt a legjobb, a leghelyesebb a leghíresebb ötünk közül. A tökéletes One Direction tag. És csak félek, hogy én nem fogok megfelelni neked. Félek attól, hogy nem tudok olyan lenni, mint ő, de igazából nem is akarok olyan lenni, mint ő, mert az egyáltalán nem én lennék. Mármint bírom Harryt és közel áll hozzám, de nem bírnék olyan stílusban gondolkozni vagy élni, mint ő. És attól félek, hogy talán az miatt veszítelek el, mert olyan vagyok amilyen. Az miatt, hogy nem vagyok Harry Styles, hanem csak Niall Horan...-fordult szembe velem Niall, de még mindig távol maradt tőlem.
Niallnek megvolt az a tulajdonsága, hogy mindig képes volt bebizonyítani azt, hogy irigyelni való lelke van. Azt, hogy ő tényleg egy olyan srác, akiről mindenki álmodik. Persze nem mondom azt, hogy Niall jobban nézett ki, mint Harry vagy azt, hogy Niallnek olyan tökéletesen állt a haja, mint Harryié, ahogyan azt sem, hogy Niall hangja sexybb volt, mint Harryé, de nem is ez számított. Hanem az, hogy Niall olyan volt, amilyen. És lehet, hogy Niall nem kívülről sugárzott, de belülről annál inkább. És nekem pont rá volt szükségem...
- Én pont az miatt szeretlek, mert olyan vagy amilyen-léptem közelebb Niallhez, majd nyaka köré fonva a karjaimat megcsókoltam.
Az érzés még mindig leírhatatlan volt. Amikor Niall ajkai az enyéimhez értek, minden megszűnt, feléledtek a híres pillangók a gyomromba és percekként belemosolyogtam a csókunkban.
Boldog voltam. Végre valahára boldog voltam az új életemben.


- Nem nézek mesefilmet Niall.!-szögeztem le az éppen megválaszolni való kérdésre a válaszomat, miközben Niall kiskutya szemekkel bámult rám a szállodai szobája kanapéjáról.
- De miért nem?! A Lorax olyan jó.-lóbálta meg a kezében tartott DVD borítóját, melyen egy eléggé fura figura díszelgett.
- Egy beszélő valami van benne, ami az se tudom, hogy mi.-néztem rá az éppen 5éves kisfiúra, aki durcáskodva fordított nekem hátat.
- Ez nem egy valami, hanem a fák őrzője.-pufogott magában, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
- Jégkorszak?!-fordult felém ismét Niall hatalmas mosollyal az arcán, mire egy hatalmas sóhaj kíséretében ledőltem mellé a kanapéra és végül beleegyeztem a mesefilmnézésbe, mivel tisztában voltam vele, hogy egyhamar úgysem adja fel...
- Fáradtan dőltem neki Niall mellkasának, aki hirtelen fészkelődni kezdett alattam, majd úgy helyezkedett, hogy karjai közé tudjon zárni, ami a mai nap után, meglehetősen jól esett.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jó érzés lesz Niall ölelésébe feküdni, hogy ennyire hatalmas biztonságban fogom magam érezni mellette..
Hirtelen minden túl tökéletesnek tűnt...
- Szerintem olyan vagyok, mint Szíd-mondta Niall kissé pösze hangon, mire a képernyő felé kaptam a fejem, ahol az említett "kisállat" szedte a lábát egy fa felé, amely tele volt szép érett gyümölcsökkel, s folyamatosan kiabálta, hogy kaja,kaja,kaja, majd megbotlott.
Aztán felállt.
Aztán megint megbotlott.
Aztán felállt.
Aztán megint megbotlott.
Aztán felállt.
Aztán megint megbotlott.
Aztán felállt.
Aztán leesett a sziklán..
Juj szegény...
Niall felé kaptam a tekintetem, aki hatalmas mosollyal az arcán nézte az éppen zajló jeleneteket, és néhol-néhol felnevetett az adott képkockán.
Mosolyogva hajtottam le a fejem Niall mellkasára, s belefeszülve az ölelésébe, hirtelen hatalmas fáradtság lett úrrá rajtam.


Hajnali kettő körül szinte kipattantam Niall karjai közül, s ijedten hadováltam a komás popsztárnak, hogy apa és Anne teljesen ki lesz borulva, hogy nem mentem haza, hogy azt se tudják hol vagyok, és, hogy mennyire aggódhatnak értem, meghogy azon se csodálkoznék, ha már a fél világ engem keresne.
- Nyugi Meghan. Hívunk egy taxit.-nézett rám Niall már kissé élénkebben, majd mielőtt csevegni kezdett volna a telefonjába, nyomott egy nyugtató puszit a homlokomra és segített felvenni a kabátomat.
Alig 5perc leforgása alatt, már a nemrég említett taxi mellett álltam és éppen "érzelmes búcsút" vettem a szőke fiútól, ha értitek mire célzok...
Majd még egy és még egy, és még egy utolsó, és még egy legutolsó, aztán még egy legeslegutolsó csók után, elindultam a jelenlegi párizsi otthonunk felé.
Szerencsére az említett hely kellőképpen közel esett Niall szállodájához, akár gyalog is megtehettem volna azt a pár száz métert, de így is brutális késében voltam.
Halkan, de mégis elég gyorsan szedtem felfelé a lábaimat a lépcsőn, majd balra fordulva kinyitottam a mi "lakószárnyunkat", amit Harryvel birtokolhattunk, ugyanis apa és Anne kapott helyett a jobbra levő szárnyon.
Mielőtt beléptem volna az ajtón, hirtelen görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól, hogy Harry és én össze vagyunk és leszünk is zárva egy úgymond lakásban.
Végig gondolva azt, hogy miért is tartottam a Harryvel való találkozásomtól, a következő indokokat találtam rá:
Először is: Szerelmet vallottam neki. Igen. Megmondtam neki, hogy szeretem. Hogy totálisan bele vagyok zúgva. Hogy se barátként, se testvérként nem tudok rá tekintetni.
Másodszor is: Elfutottam előle. Mint egy ötéves. Totális égés volt.
Harmadszor is: Harrynek vallottam szerelmet, mégis Niallel töltöttem a napot. Niallt csókoltam meg. Niall karjai közt aludtam el.
Igen...azt hiszem, ha Harry esetleg felhozná a szerelmet vallottam témát, nehezen lehetne kimagyarázni azt, hogy most akkor miért is Niall Horannal vagyok együtt. Vagyis még nem vagyunk együtt. Csak majdnem...vagyis nem is majdnem, mert végülis...
Najó. Hagyjuk. Nehéz ügy ez a szerelem.:)
Mindezek ellenére, beléptem az ajtón és bátran indultam el befelé a lakásban, mivel teljesen biztos voltam abban, hogy Harry már az igazak álmát alussza a szobájában, ám amikor megláttam a nappaliból pislákoló fényeket, rájöttem, hogy ez koránt sem így van.
- Hát te? Még ébren?-kérdeztem tőle elég kedvesen, majd még egy apró lépést tettem előre, hogy jobban lássam Harry alakját a halvány fényben.
Harry azonnal felugrott a hangom hallatán és gyorsan hátrafelé is vetette a tekintetét.
- Azt mondtam Maxnak, hogy rosszul voltál és lefeküdtél.-mondta nekem, viszonylag közömbös hangon, de természetesen a kérdésemre nem kaptam választ..
Mint mindig.. This Is Harry Style. Mármint ez Harry stílusa.
- Köszönöm. Na és te? Taylorral voltál?-kérdeztem tőle, talán túl sok éllel a hangomban, mire keserűen felnevetett, majd felállva a kanapéról felém szedte a lépteit.
Ezúttal nem kezdett hevesebben verni a szívem, ezúttal nem kezdtek el repdesni a pillangók a gyomromban attól, hogy felém tart.
Csak felém tartott és kész.
- Tessék.-nyomta a telefonját a kezemben, miközben elhaladt mellettem, s még csak egy pillantást sem vetett felém.
Csak bámultam az erősen világító kijelzőre, miközben egy hatalmas csattanás kíséretében Harry kilépett a lakosztályunkból.

Félve húztam végig az ujjamat a feloldás feliraton, majd amikor megláttam a hatalmas fekete betűs címet, levegőt is elfelejtettem venni.

Harry Styles szakított a híres és tökéletesen hozzá illő párjával? De vajon miért? Talán az éppen tőle távolodó lány miatt történhetett a tragikus eset? Valószínűleg igen, mivel Harry azonnal a tömeg közé vetette magát, hogy legújabb szerelmes után indulhasson.

Éreztem, hogy a könnyek marják a szemeimet, s hogy az érzések megint hányingert keltően kavarognak a testemben, miközben elolvastam a néhány sort.

Tényleg szakítottak?! Valóban utánam jött?! Tényleg meg akart keresni?! Tényleg szeret engem?!

A gondolataim sokaságából, már-már hurrikánjából a telefonom néma rezgése szakított ki. 

George neve akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, s kissé boldogan vettem fel a telefont, hogy elterelje a gondolataimat az éppen engem körülvevő káoszról. De természetesen ez nem jött össze, úgyanis mindent elmeséltem a fiúnak a-tól b-ig, s talán még z-ig is.

- Tudod Meghan...azt mondják, hogyha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted, nem szeretsz bele másodikba, de sajnos most le kell tennem. Jóéjt! És fel a fejjel!-búcsúzott el tőlem a britt fiú, mire motyogtam valami oké, szia,puszi, jóéjt félét, azonban a gondolataim szavai körül forogtak...

Gerogenak teljesen igaza volt...

De vajon melyik fiúba szerettem bele először?! 

Sajnálom, hogy késtem! De nem volt jó tegnapi a WiFi így csak most tudtam legépelni, de azért remélem tetszik és megtiszteltek engem pár kommentel, csakhogy tudjam mennyi olvasóm maradt még.!:) S ezentúl tényleg hozni fogom a részeket!:))